A ginjinha és a csempe hazája - Portugáliában jártam

2:19:00

Hello Dolls,


Amióta az eszemet tudom, mindig is világutazó akartam lenni. Már egészen kicsi koromban elrabolta a szívemet Párizs, azután Rio, majd Egyiptom, s ez a lista az évek során egyre csak bővült. Bolondulok a különböző kultúrákért és nyelvekért és ha tehetném, minden filléremet utazásra költeném. 
Sohasem voltam a szervezett utak híve, vagy az a tipikus, tengerparton ülő turista. Az utazás számomra egy felfedező túra, ahol szeretnék minden apró helyi különlegességet megismerni, minden nevezetességet megtekinteni és egy kicsit úgy érezni magam, mintha mindig is oda tartoztam volna. Imádok naphosszat sétálni az utcákon, csak spontán elindulni, amerre a lábam visz, aztán majd kikötünk valahol a végén, nagy baj sosem lehet. 
Őszintén bevallom, Portugália sohasem tartozott az első számú célpontjaim közé. Ezerszer olvastam róla, ezernyi képet láttam, valamiért mégsem vonzott ez az ország...egészen addig, ameddig egy hét alatt el nem rabolta a szívem, mert aki egyszer megtapasztalja az igazi, portugál életérzést, az örökre visszavágyik, ezt garantálom.

Lisszabon
Április harmadikán, kicsit fáradtan, kicsit betegen, de annál nagyobb izgalommal ültem fel barátnőmmel a fedélzetre, majd röpke négy óra után már Lisszabon városában találtuk magunkat. Meglepődve tapasztaltam, hogy a várakozásommal ellentétben itt bizony elég hűvös van, szóval szerencsésnek éreztem magam, hogy édesanyám unszolására egy kabátnak is szorítottam helyet a rengeteg nyári ruha mellett. Az egy hetes kint tartózkodásunk alatt egy rokonnál sikerült megszállnunk, aminek én külön örültem, hiszen így együtt keltünk, együtt feküdtünk, étkeztünk -mintha mi magunk is a család része lennénk. 
Az első reggelen sajnálatos módon esőre keltünk, így alaposan felöltözve, az esernyőt sem távolra téve indultunk útnak, hogy meglátogassuk az első lisszaboni múzeumot. Mivel a szállásunk egy Lisszabon melletti kis városban, Carcavelos-ban volt, mindennap először vonattal, majd a metró segítségével jutottunk el az adott célunkhoz. Elsőként a Gulbenkian Múzeumot látogattuk meg, amiről őszintén sem én , sem pedig a barátnőm nem hallott, mindössze a szintén művészetkedvelő házigazdának köszönhetjük, hogy tudomást szereztünk róla. A múzeum az örmény származású Gulbenkian több mint 4000 ezer évet, korokat és kontinenseket átívelő műgyűjteményét őrzi. Festmények, bútorok, ékszerek, csempék, kézműves tárgyak, szőnyegek sokasága várja a látogatókat, diákként mindössze 2,50 euróért.  Szinte leírhatatlan, ahogy egyik teremből, így egyik korból a másikba léptünk, kontinenseket és országhatárokat semmibe véve, belegondolva abba, hogy mindez egy ember keze alatt ért össze. A kiállítás a nagy nevekben sem szűkölködik: Rubens, Monet, Rembrandt, van der Weyden - csakhogy néhány jeles személyt megemlítsek. Remélem mondanom sem kell, hogy aki csak egy kicsit is érdeklődik a művészetek iránt, annak kötelező ellátogatni ebbe a múzeumba!

A második napunkon már nekünk kedvezett az idő, s habár kissé fújt a szél, már ez sem tántoríthatott el minket attól, hogy felfedezzük Lisszabon utcáit, valamint meglátogassuk a híres régiségvásárt, amely a São Vicente de Fora , a monostor mögötti téren kerül megrendezésre.  Itthon is gyakran jártam ki a minden hónap első vasárnapján megrendezésre kerülő bolhapiacra, de talán összemérhetetlen a kettő. Asztalok és árusok, ameddig a szem ellát, csempék, fényképezőgépek, képeslapok és régi fotók, használati- és dísztárgyak - persze a legnagyobb érték ebben az, hogy igazi portugál csecse-becsékről beszélünk. Én magam sem távozhattam üres kézzel, így egy aprócska, kagyló alakú ékszertartóval bővült az amúgy is nagy gyűjteményem. Órákig sétáltunk a városban, fel és alá a kis dombokon, amelyre a város épült, a szűk utcákban, ami megadta az igazi, mediterrán óvárosi érzést, ahol a híres 28-as villamos korzózik a dombokon. A napot a Praça do Comérciozártuk, ahol megcsodálhattuk a gyönyörű naplementét és ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Ponte 25 de Abril-ra, a hídra, ami a Golden Gate szakasztott mása. 
Cascais
Másnap a szomszédos kis halászfaluba- ami mostanra az egyik leggazdagabb résznek számít - látogattunk el, ami Carcavelostól alig 20 percre fekszik kocsival. Cascais egy gyönyörű ékszer a tengerparton, és valóban egy igazi kis halászfalu hangulatát kelti a régi, aprócska , színes házakkal, a szűk utcákkal és a gyönyörű kilátással a tengerre. Órákon át bolyonghat az ember a kis utcákban, én mondom: nem lehet megunni. Egy jó tanács: ha arra jártok, mindenképp keressétek fel a Santini fagyizót! Az "isteni" jelző nem elég kifejező arra, amit ott kóstoltam!
Lisszaboni utunk során kötelező egy napot Belémnek szentelni, és ezzel mi sem tettünk másképpen, hiszen számos nevezetességnek ad helyet a város:a Felfedezők emlékművének, a híres belémi toronynak, és az ország egyik leghíresebb kolostorának. A portugál cukrászat egyik jellegzetessége is Belémhez köthető, ez pedig a Pasteis de Belém, ami az ország híres süteménye. Őszintén szólva, nem ez volt életem legnagyobb gasztronómiai élménye, viszont szinte kötelező megkóstolni, erre pedig nem találhatunk alkalmasabb helyet az itt lévő legrégebbi cukrászdánál, ami közvetlenül a Szent Jeromos kolostor mellett található. Következő állomás természetesen a kolostor volt, ami már kívülről is lenyűgöző látványt nyújt, a mánuel stílus egyik leghíresebb és legszebb alkotása. A kolostorhoz tartozó templomot ingyen is megtekinthetjük, viszont a kolostorba való belépésért már 5 eurót kell fizetnünk, amely ismételten nem nagy összeg ahhoz képest, amit kapunk érte. 
Szent Jeromos kolostor
Belém után újra Lisszabonban zártuk a napot a Santa Justa felvonóval, ami őszintén megvallva az egyetlen csalódás volt az út során. A kilátás a város többi pontjához képest elenyésző, a jegy pedig 12 euróba került- egyszóval kiábrándító volt az a tíz perc, amiért az addigi belépőimnek az összegét fizettem ki. Kívülről érdemes megtekinteni, hiszen a neogótikus stílusú díszítés szép látványt nyújt, de ezen kívül semmi pozitívumot nem tudok felhozni. Még a lifthez való látogatás előtt felkerestük a város legrégebbi ginjinhazóját, ahol 2 euróért megízlelhettük az igazi portugál meggylikőrt. Mondanom sem kell, fantasztikus ez az ital, kicsit tömény, de mégis kellemes, bár az első körrel birkóznom kellett, onnantól viszont ment, mint a karikacsapás!






Nem vagyok a pizza hatalmas rajongója, viszont meg kell mondanom, hogy egy jó olasz étteremre sohasem mondok nemet ! És milyen jól tettem! Este kilenc körül a házigazdák a kocsihoz vezényeltek minket, majd Lisszabon és Carcavelos között egy tengerparti étterem mellett parkoltunk. A pincérek egy, a teraszhoz foglalt asztalhoz vezettek minket, ahonnan lehengerlő látvány nyílt a tengerpartra és a lenyugvó napra. Mondanom sem kell, ez volt az igazi portugál életérzés, miközben bort kortyolgatva szemléltem a partot vadul ostromló tengert...
Ottlétünk alatt szinte minden vacsoránál nekünk szegezte a portugál ismerősünk a kérdést: Mikor mentek Sintrára? Őszintén megvallom, eleinte fogalmam sem volt, mire kíváncsi, hiszen ez a hely nekem teljesen kimaradt a böngészésből, de hála nekik, újabb csodát pipálhatok a listámon. Sintra egy Lisszabon felett fekvő város, melyet hegyek és dombok ölelnek körbe, a hely mikroklímájának köszönhetően pedig a nevezetességek mellett még inkább turistalátványossággá vált. Felbuzdulva a lisszaboni jó időn szoknyában és egy crop-topban indultam neki a túrának, azonban hamar rájöttem, hogy hiba volt, ugyanis majdnem tíz fokkal kevesebbet mutatott a hőmérő odafent, viszont minden percet megért a fagyoskodás! A hegy tetején magasodik ugyanis a portugál királyi család nyári rezidenciája, a maga színes pompájában. Ugyan a legdrágább belépőárat itt fizettük, a 13,30 euró minden centjét megérte az, amit a jegyért cserébe kaptunk. Színes mozaikok, visszafogott, mégis fenséges berendezés - csupán a jó idő hiányzott, hogy teljes legyen az összkép, de így is egy gyönyörű, maradandó emlék, amit még a hideg sem tudott elrontani. 


Palacio Nacional da Pena
Az utolsó napokra már csak a Vár, illetve az egyik legkedvesebb helyem, a Csempe múzeum megtekintése maradt, és természetesen ezeket sem hagyhattuk ki. A Vár maga semmifajta új élményt nem nyújt: hatalmas falak, romos épületek, ide-oda szaladgáló pávák, a kilátás azonban káprázatos, a jegyhez pedig szintén potom összegért jutottunk hozzá, összesen 5 euróval lett könnyebb a pénztárcánk. 
Castelo de Sao Jorge
A hőn vágyott Csempemúzeumba elég kalandos út vezetett, majdhogynem egy óra bolyongás után sikerült rátalálni az eldugott épületre. A portugál művészet egyik legjellegzetesebb darabjaiért azonban nekem megérte ennyit keresgélni, hiszen csempe nélkül nem is Portugália Portugália! A tárlat során az egészen régi daraboktól kezdve a modern művészeten át mindent megtekinthettünk, a technikát, amellyel készítették, és számos, még a nagy földrengés előtti korszakból ránk maradó csempét is. A belépő ára szintén kedvező volt, diákként 5 euróért jutottunk hozzá. Az egyetlen negatívum talán, hogy maga a múzeum tényleg nem túl nagy, viszont ez is egy olyan program, amely szinte kötelező a portugál fővárosban. 
Utolsó este a házigazdáink igazán kitettek magukért, hiszen a szomszédos városban egy hatalmas, középkori vásár zajlott, amit egy kisebb baráti körrel tekintettünk meg, majd egy hangulatos, marokkói teázóban zártuk az estét, néhány slukk vízipipával és megannyi kedves emlékkel.


Természetesen izgatottan vártam az utat, hiszen minden új hely egy újabb felfedezni való kincsesláda a listámon. Viszont sohasem gondoltam volna, hogy ennyire rabul ejt a portugál főváros, és annak minden apró részlete. Az épületek, a hangulat, a portói bor, a ginjinha, az emberek mentalitása mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy örökre a szívembe zárjam ezt az országot. 
Lisszabon egy kiváló turistacélpont, hiszen ilyen kedvező belépőárakkal szinte sehol nem találkoztam, emellett végtelenül hangulatos, romantikus, egy kis labirintus, ahol pillanatok alatt el lehet veszni az apró részletekben.

Ti jártatok már Portugáliában? Ha igen, mit gondoltok róla, nektek elnyerte a tetszéseteket? Ha nem, esetleg szerepel a listátokon? 


Sok puszi és ölelés,
Laura

első fotó: holidaywarehouse.co.uk

You Might Also Like

0 megjegyzés